Vienna HOTELStart
Online szállodák   |   Csoportkedvezmények   |   Szállás foglalás
Hotely Videň   |    Hotele Wiedeń   |  Hoteluri Viena 
Vienna alberghi   |  Unterkünfte Wien   |  Bécsi szállodák   |   Hotels Vienna 

Burgtheater – Bécs

A bécsi várszínház, a Burgtheater, az osztrák nemzeti színház Európa egyik legjelentősebb színpada, Bécs első kerületében található. A XVI. század első felében emelt épület eredetileg bálterem volt, a Hofburg alsó kertjében, majd a XVIII. században, Mária Terézia idején építették át színházzá. Neve innen ered: a Vár melletti színház. A társulat a XIX. század végén költözött a jelenlegi épületbe, amelynek homlokzatát allegorikus alakok és neves költők mellszobrai díszítik. A Burgtheater hagyományosan a császári udvar és a nemesek színháza volt. Az épület bal szárnyában található a Vesibül stúdiószínpad. Kamaraszínháza az Akademiatheater, amely az 1922-23-as évadban nyitotta meg kapuit. 1981-ben megnyitottak egy további helyszínt is, a Schwarzenbergplatzon található Kasino-t, ahol elsősorban modern darabokat és fiatal rendezők darabjait játsszák, és időnként az Arsenal – egy hajdani katonai objektum – próbaszínpadán is tartanak előadásokat.
A Burgtheater előadásai mind a helyi lakosok, mind turisták körében igen népszerűek, az épület maga pedig építészeti és technikai idegenvezetés formájában is látogatható. Metróval érkezve a Schottentor, a Volkstheater, a Rathaus vagy a Herrengasse megállók között helyezkedik el, az 1-es villamos közvetlenül mellette áll meg.
A Burgtheater – Bécs közelében lévő szállodák listája
Város: Bécs

Hilton Vienna Plaza Hotel

Hilton Vienna Plaza Hotel  - külső kép A modern Hilton Vienna Plaza Hotel Bécs üzleti központjában található, az épület ablakai a történelmi Ringstrasse-ra nyújtanak csodálatos kilátást. A szálloda főleg üzleti utazók számára nyújt ideális ideiglenes otthont, de mivel a város szívében helyezkedik el, a kényelemre és eleganciára vágyó turisták is megfelelő szálláslehetőségre találnak az igényes szobákban. 0.9 km (0.5 mi) a városközponttól.
Burgtheater – Bécs - 0.5 km
3 értékelés alapján
8.5 / 10 8.5
További információk a szállodáról és foglalásról: Hilton Vienna Plaza Hotel
Város: Bécs

Mercure Josefshof Wien Hotel

Mercure Josefshof Wien Hotel - külső kép A Mercure Josefshof Wien bájos négycsillagos szálloda Bécs óvárosának központjában, mely történelmi hangulattal és modern kényelemmel várja vendégeit. A szépen felújított épület a népszerű Ringstrasse közelében található, azonban csendes utcára néz. A szálloda 121 szobát kínál, valamint reggelizőtermet, belső kertet, bárt és rendezvények számára három különtermet. 1.6 km (1 mi) a városközponttól.
Burgtheater – Bécs - 0.6 km
Egyágyas szobák éjszakánként már 89 Eurótól / szoba !
Kétágyas szobák éjszakánként már 94 Eurótól / szoba!
3 értékelés alapján
8.63 / 10 8.63
További információk a szállodáról és foglalásról: Mercure Josefshof Wien Hotel
parkoló, zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes) légkondicionálás
Város: Bécs

Hotel Goldener Baer

Hotel Goldener Baer - külső kép A Hotel Goldener Baer Bécs központjában található kis szálloda, amely megfizethető árakkal várja vendégeit. A híres körút a szállodától egy rövid sétára, a Votivkirche 150 méterre, az egyetem pedig mindössze 200 méterre helyezkedik el. 1 km (0.6 mi) a városközponttól.
Burgtheater – Bécs - 0.8 km
Egyágyas szobák éjszakánként már 67 Eurótól / szoba !
Kétágyas szobák éjszakánként már 96 Eurótól / szoba!
12 értékelés alapján
6.29 / 10 6.29
További információk a szállodáról és foglalásról: Hotel Goldener Baer
Internet hozzáférés, Internet (ingyenes) Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes)
Város: Bécs

Zipser Hotel

Hotel Zipser - Bécs, Épület A Hotel Zipser családi vállalkozásként működő szálloda, amely hagyományos bécsi vendégszeretettel várja látogatóit az osztrák főváros központi részén, �Josefstadt�-ban. A szálloda jó elhelyezkedése ideális választásnak bizonyulhat mind a város szépségeire kíváncsi turisták, mind a foglalt üzleti utazók számára. 1.8 km (1.1 mi) a városközponttól.
Burgtheater – Bécs - 0.8 km
Egyágyas szobák éjszakánként már 79 Eurótól / szoba !
Kétágyas szobák éjszakánként már 95 Eurótól / szoba!
17 értékelés alapján
7.28 / 10 7.28
További információk a szállodáról és foglalásról: Zipser Hotel
parkoló, zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes), Internet (ingyenes) Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes)
Város: Bécs

Excellence Panzió

Pension Excellence - Bécs,  bejárati csarnok Az Excellence Panzió Bécs egyik legismertebb utcáján, az Alserstraße-n található, egy nemrég felújított épületben. A városközpont és számos turistalátványosság kellemes sétával is elérhető, ezen kívül több tömegközlekedési eszköz is (buszok, villamosok, metró) közvetlenül a szálloda előtt áll meg. 1.9 km (1.2 mi) a városközponttól.
Burgtheater – Bécs - 0.9 km
Egyágyas szobák éjszakánként már 63 Eurótól / szoba !
Kétágyas szobák éjszakánként már 83 Eurótól / szoba!
93 értékelés alapján
7.2 / 10 7.2
További információk a szállodáról és foglalásról: Excellence Panzió
zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák Internet hozzáférés, Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes), Internet (ingyenes) szobaszervíz Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes)
Város: Bécs

Vienna Comfort Apartments

Vienna Comfort Apartments - bejárat A tágas Vienna Comfort Apartmanok egy közelmúltban felújított Art Nouveau stílusú épületben várják vendégeiket, Bécs belvárosától mindössze néhány perces sétatávolságra, kiváló tömegközlekedési lehetőségekkel, rendkívül jó felszereltséggel; az apartmanok "loft" típusúak (nincs külön hálószobájuk). 1.9 km (1.2 mi) a városközponttól.
Burgtheater – Bécs - 0.9 km
Egyágyas szobák éjszakánként már 75 Eurótól / szoba !
Kétágyas szobák éjszakánként már 75 Eurótól / szoba!
9 értékelés alapján
7.42 / 10 7.42
További információk a szállodáról és foglalásról: Vienna Comfort Apartments
zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák Internet hozzáférés, Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes), Internet (ingyenes) Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) légkondicionálás, klímaberendezés
Város: Bécs

Mercure Secession Wien Hotel

Épület este, Mercure Secession Wien Hotel, Bécs A Mercure Secession Wien hangulatos négycsillagos szálloda Bécs belvárosában, a Karlskirche, a Wiener Secession aranykupolája, valamint az Akademie der bildenden Künste közvetlen szomszédságában. 1 km (0.6 mi) a városközponttól.
Burgtheater – Bécs - 0.9 km
Egyágyas szobák éjszakánként már 100 Eurótól / szoba !
Kétágyas szobák éjszakánként már 100 Eurótól / szoba!
5 értékelés alapján
7.53 / 10 7.53
További információk a szállodáról és foglalásról: Mercure Secession Wien Hotel
parkoló, zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes), Internet (ingyenes) étterem / kávézó szobaszervíz Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) légkondicionálás, klímaberendezés
Város: Bécs

Hotel Boltzmann

Hotel Boltzmann - Vienna A Hotel Boltzmann az elegáns bécsi 9. kerületben található, és tökéletesen tükrözi a főváros színes hangulatát. Az apró és hivalkodásmentes külsejű butikszálló modern belső tereket, kényelmes berendezést és magas színvonalú szolgáltatásokat kínál. 1.8 km (1.1 mi) a városközponttól.
Burgtheater – Bécs - 1 km
Egyágyas szobák éjszakánként már 65 Eurótól / szoba !
Kétágyas szobák éjszakánként már 65 Eurótól / szoba!
30 értékelés alapján
6.8 / 10 6.8
További információk a szállodáról és foglalásról: Hotel Boltzmann
parkoló, zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes), Internet (ingyenes) szobaszervíz Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) ViennaHotelStart Közkedvelt szállodák
Város: Bécs

Marc Aurel Szálló

Homlokzat - Marc Aurel Szálló A Hotel Marc Aurel Bécs szívében helyezkedik el, mindössze néhány percnyi sétára a Stephansdom-tól, a Hofburg Kastélytól és a Bécsi Állami Operaháztól. Bár közel van a városközponthoz, csendes helyen fekszik és elsősorban az egyedi hangulatával és különösen kényelmes szobáival tűnik ki.
A szálloda előtt van a reptéri busz megállóhelye; a busz 30 perces időközönként jár. 0.3 km (0.2 mi) a városközponttól.
Burgtheater – Bécs - 1.1 km
Egyágyas szobák éjszakánként már 89 Eurótól / szoba !
Kétágyas szobák éjszakánként már 109 Eurótól / szoba!
10 értékelés alapján
6.12 / 10 6.12
További információk a szállodáról és foglalásról: Marc Aurel Szálló
zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem Internet hozzáférés, Internet (felár) pénzváltás étterem / kávézó szobaszervíz légkondicionálás, klímaberendezés
Város: Bécs

Mercure Wien Zentrum Hotel

Mercure Wien Zentrum Hotel - külső kép A Mercure Wien Zentrum Hotel Bécs belvárosában található, a történelmi városközpontban, ahonnan a Stephansdom, a Staatsoper, az Albertina, a Hofburg, a múzeumnegyed, valamint az exkluzív bevásárlóutcák csak pár lépésnyire vannak. A szálloda hagyományos bécsi bájjal és világhírű bécsi konyhával várja vendégeit. 0.2 km (0.2 mi) a városközponttól.
Burgtheater – Bécs - 1.2 km
Egyágyas szobák éjszakánként már 109 Eurótól / szoba !
Kétágyas szobák éjszakánként már 109 Eurótól / szoba!
14 értékelés alapján
8.28 / 10 8.28
További információk a szállodáról és foglalásról: Mercure Wien Zentrum Hotel
nem-dohányzó szobák konferenciaterem háziállat bevihető Internet hozzáférés, Vezetékes Internet a szobában (felár), Internet (ingyenes) pénzváltás étterem / kávézó szobaszervíz Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (felár), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (felár) légkondicionálás
Város: Bécs

Haydn Szálló

Épület A kényelmes és családias magas színvonalú szálloda, a Hotel Haydn Panzió közvetlenül a Mariahilferstrasse-n, a Joseph Hayden tiszteletére emelt szobor szomszédságában fekszik, és személyre szabott kiszolgálással és szervízzel hívja fel magára a figyelmet. 2 km (1.2 mi) a városközponttól.
Burgtheater – Bécs - 1.2 km
Egyágyas szobák éjszakánként már 69 Eurótól / szoba !
Kétágyas szobák éjszakánként már 80 Eurótól / szoba!
60 értékelés alapján
7.37 / 10 7.37
További információk a szállodáról és foglalásról: Haydn Szálló
zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák Internet hozzáférés, Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes), Internet (ingyenes) Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) légkondicionálás
Város: Bécs

Hotel Continental Panzió

a Hotel Continental épülete A Hotel Pension Continental egy családias hangulatú, kényelmes szálloda amely Marahilferstrassén, Bécs leghosszabb bevásárlóutcáján, a Gerngross áruház mellett található. A vendégeket udvarias, magyarul is beszélő személyzet várja. 2 km (1.2 mi) a városközponttól.
Burgtheater – Bécs - 1.2 km
Egyágyas szobák éjszakánként már 60 Eurótól / szoba !
Kétágyas szobák éjszakánként már 75 Eurótól / szoba!
323 értékelés alapján
8.24 / 10 8.24
További információk a szállodáról és foglalásról: Hotel Continental Panzió
zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes), Internet (ingyenes) Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) ViennaHotelStart Közkedvelt szállodák
Város: Bécs

Mercure Wien City Hotel

Mercure Wien City Hotel - bejárat A Mercure Wien City szálloda Bécs szívében található, mindössze 150 méterre a történelmi belvárostól, sétatávolságra a Stephansdom katedrálistól és a Hofburg épületétől. A négycsillagos szálloda 123 modern szobával, bárral, mélygarázzsal és légkondícionált konferenciatermekkel várja vendégeit. 0.6 km (0.4 mi) a városközponttól.
Burgtheater – Bécs - 1.4 km
Egyágyas szobák éjszakánként már 99 Eurótól / szoba !
Kétágyas szobák éjszakánként már 99 Eurótól / szoba!
7 értékelés alapján
8.17 / 10 8.17
További információk a szállodáról és foglalásról: Mercure Wien City Hotel
parkoló, zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes), Vezetékes Internet a szobában (felár), Internet (felár) pénzváltás étterem / kávézó szobaszervíz Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (felár), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (felár) légkondicionálás, klímaberendezés
Város: Bécs

Hotel am Brillantengrund

Hotel am Brillantengrund - Épület A Hotel am Brillantengrund, amely 18. századi Biedermeier stílusban épült, az egyetlen ilyen jellegű épület Bécsben. Csöndes fekvése ellenére, egy 350 méteres séta után a vendég máris eléri Bécs legnagyobb bevásárlóutcáját, a Mariahilferstrasse-t. A füvesített belsőudvar csendes helyet kínál reggelizéshez és pihenéshez. 2.4 km (1.5 mi) a városközponttól.
Burgtheater – Bécs - 1.6 km
11 értékelés alapján
6.63 / 10 6.63
További információk a szállodáról és foglalásról: Hotel am Brillantengrund
parkoló nem-dohányzó szobák Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (felár) Internet (felár)
Város: Bécs

Hotel Walzerstadt Panzió

Hotel Pension Walzerstadt - Franciaágyas szoba A Hotel Walzerstadt Bécs belvárosában fekszik - a Hofburg, az Operaház, a Schönbrunni kastély, különböző múzeumok és kiállítások, és az Állatkert csak néhány metrómegállóra helyezkednek el tőle. A Westbahnhof pályaudvar, a Városháza és a Mariahilfer utca - Európa legnagyobb bevásárlóutcája szintén csak néhány percre vannak a szállodától. 2.5 km (1.6 mi) a városközponttól.
Burgtheater – Bécs - 1.6 km
Egyágyas szobák éjszakánként már 49 Eurótól / szoba !
Kétágyas szobák éjszakánként már 79 Eurótól / szoba!
31 értékelés alapján
8.38 / 10 8.38
További információk a szállodáról és foglalásról: Hotel Walzerstadt Panzió
nem-dohányzó szobák Internet hozzáférés Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes)
Város: Bécs

Falkensteiner Hotel am Schottenfeld

Falkensteiner Hotel am Schottenfeld - bejárat Az új Hotel am Schottenfeld, modern stílusával ideális környezetet nyújt azoknak akik nemcsak Bécs hagyományos hangulatára kíváncsiak, hanem eleganciájára is. 2.6 km (1.6 mi) a városközponttól.
Burgtheater – Bécs - 1.6 km
Egyágyas szobák éjszakánként már 110 Eurótól / szoba !
Kétágyas szobák éjszakánként már 110 Eurótól / szoba!
10 értékelés alapján
8 / 10 8
További információk a szállodáról és foglalásról: Falkensteiner Hotel am Schottenfeld
zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes), Internet (ingyenes) pénzváltás étterem / kávézó szobaszervíz szauna Fitnessz center Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) légkondicionálás, klímaberendezés
Város: Bécs

Hotel am Konzerthaus

Hotel am Konzerthaus - épület A Hotel am Konzerthaus Bécs első MGallery szállodája, amely ideális helyen fekszik a város art nouveau nevezetességeinek felfedezéséhez. A belváros, valamint a repülőtérre is közlekedési lehetőséget biztosító vasúti pályaudvar szintén a közelben található. 0.9 km (0.6 mi) a városközponttól.
Burgtheater – Bécs - 1.7 km
További információk a szállodáról és foglalásról: Hotel am Konzerthaus
zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák konferenciaterem háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes), Internet (felár) pénzváltás étterem / kávézó Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (felár), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes) légkondicionálás
Város: Bécs

Alla Lenz Hotel Panzió

Hotel-Pension Alla Lenz - Bécs,  az épület kívülről A Hotel Alla Lenz kiváló szolgáltatásai és központi elhelyezkedése ígéret arra, hogy az ott töltött napok kellemes élményként maradnak meg a vendégekben. A szálloda egy családi vállalkozás és ezért különlegesen nagy gondot fordít arra, hogy vendégei jól érezzék magukat. 2.8 km (1.7 mi) a városközponttól.
Burgtheater – Bécs - 1.8 km
Egyágyas szobák éjszakánként már 72 Eurótól / szoba !
Kétágyas szobák éjszakánként már 90 Eurótól / szoba!
7 értékelés alapján
6.85 / 10 6.85
További információk a szállodáról és foglalásról: Alla Lenz Hotel Panzió
parkoló nem-dohányzó szobák pénzváltás fedett úszómedence Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes), Internet (ingyenes) légkondicionálás
Város: Bécs

Hotel Arkadenhof

Hotel Arkadenhof - épület A Hotel Arkadenhof négycsillagos szálloda 44 tágas és rendkívül jól felszerelt vendégszobával, elegáns környezettel és mélygarázzsal várja vendégeit Bécs belvárosának csendes övezetében. 2.4 km (1.5 mi) a városközponttól.
Burgtheater – Bécs - 1.8 km
Egyágyas szobák éjszakánként már 65 Eurótól / szoba !
Kétágyas szobák éjszakánként már 98 Eurótól / szoba!
9 értékelés alapján
8.42 / 10 8.42
További információk a szállodáról és foglalásról: Hotel Arkadenhof
parkoló, zárt parkolóhely nem-dohányzó szobák háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet (felár) pénzváltás szobaszervíz gyermekfelügyelet Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (felár), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (felár) légkondicionálás, klímaberendezés
Város: Bécs

Hotel Attache

Hotel Pension Attache - Bécs, Épület A Hotel Attache négycsillagos szálláslehetőséget kínál Bécs központjában, néhány percnyi sétára a fontos turistalátványosságoktól - tökéletes hely turisták és üzleti ügyben utazók számára egyaránt. 1.8 km (1.1 mi) a városközponttól.
Burgtheater – Bécs - 1.9 km
Egyágyas szobák éjszakánként már 66.5 Eurótól / szoba !
Kétágyas szobák éjszakánként már 84.55 Eurótól / szoba!
73 értékelés alapján
7.39 / 10 7.39
További információk a szállodáról és foglalásról: Hotel Attache
parkoló, zárt parkolóhely konferenciaterem háziállat bevihető Internet hozzáférés, Internet használat a szálloda számítógépén (ingyenes), Internet (ingyenes) pénzváltás Wi-Fi vezeték nélküli Internet a szobában (ingyenes), Wi-Fi vezeték nélküli Internet a közös helyiségekben (ingyenes)



Bécsi szállodák | Olcsó szálláshelyek | 3 csillagos szállodák Bécsben | Szállodák a városközpontban